Ez képzés a túszmentésre specializálódik, és a résztvevőknek olyan készségeket és ismereteket biztosít, amelyek szükségesek ahhoz, hogy hatékonyan alkalmazzák a taktikai tervezést. A tematika kitér a csapatmozgásra és a hatékony kommunikációra, egy objektum felderítése érdekében. Természetesen gyakoroljuk és elsajátítjuk a lőfegyverek biztonságos használatának fortélyait, és betekintést kapunk az alapvető életmentési alapismeretekbe is.
A résztvevők olyan taktikai ismereteket sajátítanak el, amelyek segítségével hatékonyan végrehajthatják a túszmentést. A kurzus során a résztvevők a következőkkel foglalkoznak: objektum felderítés, tervkészítés, a túsz helyzetének elemzése, a mentőcsapatok felosztása és koordinálása.
Gyakoroljuk és elsajátítjuk a csapatmunka alapjait, amely nélkül lehetetlen egy túszmentő küldetést végrehajtani. A kurzus során a résztvevők olyan módszereket tanulnak meg, amelyek segítségével hatékonyan kommunikálhatnak egymással, a túszokkal, vagy akár az elkövetőkkel.
A résztvevők megtanulják, hogyan kell használni a lőfegyverüket a túszmentés során. A kurzus folyamán különféle lőfegyvereket és fegyverrendszereket ismerhetnek meg, és gyakorlati képzést kapnak a lőfegyverek biztonságos és hatékony használatához.
A résztvevők megtanulják, hogyan kell ellátni a sebesült áldozatokat és hogyan kell biztonságosan kimenekíteni őket a helyszínről.
Szombat:
10:30-11:00: Regisztráció
11:00-14:00: I. Edzés
14:00-15:30: Ebédszünet
15:30-17:00: II. Edzés
Vasárnap
11:00-14:00: I. Edzés
14:00-15:30: Ebédszünet
15:30-17:30: II. Edzés
Időpont: 2023. június 3-4.
Helyszín: Seijin Dojo, Budapest Víg utca 1. (Blaha Lujza Tér)
Díja: 120 € (készpénz fizetés esetén) vagy 50.000 Ft (átutalás esetén).
A regisztráció csak a díj befizetésével együtt érvényes. Befizetni lehet készpénzben a Seijin Dojo-ban (Budapest, VIII. Népszínház u. 17.), valamint átutalással. Az átutaláshoz részleteket a regisztrációt követően 1-2 napon belül e-mailben küldünk! Befizetett díjat nem áll módunkban visszatéríteni távolmaradás esetén sem.
Conditions of application:
This Hostage Situation Seminar is a continuation of the previous Tactical Seminar and specializes in hostage rescue, providing participants with the skills and knowledge necessary to effectively handle such situations. The course will cover the following:
participants will learn the basics of effective communication. Without these skills it is impossible to carry out such a mission. During the course, participants will learn methods to communicate effectively with each other, with hostages, or even with the perpetrators.
During the course, participants will learn tactical skills to effectively carry out hostage rescue situatin. Participants will learn during the course: assessing the area, making a plan, analysing the hostage situation, deploying and coordinating rescue teams.
participants will learn how to use their firearms effectively during a hostage rescue. During the course, they will learn about different firearms and weapon systems and receive practical training in the safe and effective use of firearms.
participants will learn how to treat injured victims and how to evacuate them safely from the scene.
Saturday:
10:30-11:00: Registration
11:00-14:00: I. Training
14:00-15:30: Lunch break
15:30-17:00: II. Training
Sunday
11:00-14:00: I. Training
14:00-15:30: Lunch break
15:30-17:30: II. Trainig
Date: 3-4. Jun. 2023.
Seijin Dojo, Budapest, Víg utca 1. (Blaha Lujza Tér)
Fee: 120 € (cash payment) or 50.000 HUF (bank transfer). Fees paid are non-refundable, even in case of absence.
Registration is only valid with payment of the fee. You can pay in cash at the Seijin Dojo (Budapest, VIII. Népszínház u. 17) or by bank transfer. Details of the transfer will be sent by email within 1-2 days of registration!
A ninjutsu, hivatalos nevén a bujinkan budō taijutsu egy japán harcművészeti ág, ami eredeti ninja és szamuráj hagyományokat ötvözve született. Ami kiemeli a többi japán stílus közül, hogy nem a győzelmet, hanem a túlélést tekinti a legfontosabb célnak. Elsajátításához elengedhetetlen, hogy a harcos az emberi lét három alapelemét: a szívét, a testét és az elméjét tökéletesen kontrollálja.
A Blaha Lujza tértől könnyen megközelíthető új, barátságos…
Érdekel a Ninják és Szamurájok harcművészete? Tradícionális Japán…
1081 Budapest, Hungary
Népszínház utca 17.
Phone: +36705155833
Email: seijindojo@gmail.com
Web: seijin.hu