A Ninjutsu fegyverhasználata sok tekintetben eltér a más harcművészeteknél megszokottól.
A kilenc iskolánkból egyesek, melyek a harctereken alakultak ki, a hagyományos fegyvereket helyezik az előtérbe, mint például a Kukishinden ryu-ban a yari vagy a tachi. Azonban a ninja iskolák szemlélete merőben más, köszönhetően a kialakulásuknak és alkalmazásuknak.
Ezeknél az irányzatoknál azt a felfogást követik, hogy szinte mindent lehet fegyverként használni, és a különböző fegyverek is számtalan funkciót tölthetnek be. Valójában a használó kreativitásától, tapasztalatától függ, hogy a túlélés érdekében, mit és hogyan használ. Éppen ezért, edzéseinken a tradicionális fegyverek mellet, megtanuljuk a modern fegyverek, illetve a hétköznapi tárgyak használatát is.
A Ninjutsu-ban azt tanuljuk, hogy a fegyver te magad vagy. A tárgy, amit a kezedben tartasz csak egy újabb eszköz arra, hogy túllépj korlátaidon. Minden tárgyat a használó kelt életre. Amíg az ember különálló tárgyként kezeli ezeket a dolgokat, nagyon nehezen boldogul velük, azonban visszatérve az alapelvekhez, amit a fegyvertelen mozgások gyakorlásánál megtanult, sokkal könnyebben fog “engedelmeskedni” az eszköz, testünk részévé válik.
A tréningeken először minden eszköznél, az alapokkal ismerkednek meg a tanulók (esések, gurulások, állások stb.), és az eszközhöz tartozó speciális alapelveket sajátítják el. Majd ezen eszközök használata és az ezek elleni védekezési módok begyakorlása következik.
KARDOK
A kardok kialakítása mindig visszatükrözi az adott kor fémműves tudását és azt, hogy milyen harcmodorra szánták őket. A japán kardokról általában a díszes, ívelt formájú szamurájkard, a katana jut eszébe mindenkinek, pedig a történelem során használt megannyi fajta közül, viszonylag rövid időszakban volt uralkodó ez a típus. A Japán nyelvben a katana 刀 kifejezés általánosságban jelenti a kardot. A jellegzetesen japán fegyverekre a nihontō 日本刀 elnevezést használják és igen nagy becsben tartják őket a szigetországban. Akit részletesebben érdekel a téma, annak ajánlom Hatsumi sensei könyvét, ami magyarul is megjelent, JAPÁN KARDVÍVÁS – A SZAMURÁJOK TITKAI címen.
Ken vagy más olvasattal tsurugi 剣
Az első kardok, amit Japánban használtak egyenes pengével bírtak, és kínai minta alapján kezdték el gyártani. Körülbelül a Heian kor közepéig (i.sz. 980) használták ezt a jellegű fegyvert. Mivel a korabeli technológia még nem volt elég fejlett, ezért a kardoknak vastag pengét adtak, hogy elkerüljék a törést az összecsapásoknál. Ennek az eljárásnak az volt a hátránya, hogy csak a kard hegyéhez közeleső részt tudták vágásra alkalmas éllel ellátni.
A legtehetősebb harcosokon kívül más nem engedhette meg magának, hogy ilyen fegyvert birtokoljon ezért nem terjedtek el annyira, mint a későbbi kardok.
Írásos technikák nem maradtak fent ezen kardok használatáról, azonban a fennmaradt formagyakorlatokon keresztül részben rekonstruálni lehet a fegyver használatát.
A Bujinkan-ban, 2013-ban az év témája volt.
Daitō 大刀 hosszú kardok (a penge hosszabb, mint 2 shaku)
A hosszú kard, amiről sokan úgy gondolják, hogy az volt a szamurájok fő fegyvere, nagy átalakuláson ment keresztül a történelem folyamán. Hosszra és formára egyaránt sokat változott, és ennek megfelelően a vele való vívás mikéntje is. Az átlagos penge hossz 90 cm (3 shaku) volt, de egyes pengék ennél jóval hosszabbak is lehettek, akár 220 cm. A mostani helyzetet tekintve a 90 cm nem tűnik túl hosszúnak, azonban, ha figyelembe vesszük, hogy a középkori japán harcosok átlag 150-165 cm magasak voltak, már másként fest a helyzet.
Kezdetben a kard másodlagos fegyvernek számított a lovasíjász katonák oldalán. A fegyvert éllel lefelé hordták az övükre felfüggesztve, de előfordult, hogy a hátukon viselték.
Ezeket a példányokat tachi-nak 太刀 hívták. Hosszú és erősen ívelt pengével rendelkeztek, hogy lóhátról is könnyű legyen őket használni. Gyakran egy kézzel használták hiszen a másik kézzel a kantárt kellett fogni. Ezt a fogást akkor is megtartották, amikor a földről harcoltak.
A véres háborúkkal tarkított Kamakura és a Muromachi korszakban (i. sz. 1192-1573), ez a fajta kard volt használatban, ezért a régi vívóiskolák technikái mind erre a fegyverre lettek kidolgozva, majd később, ahogy változott a fegyver, hozzáigazították a technikákat is.
A Bujinkan-ban 2010-ben foglalkoztunk részletesebben a fegyverrel.
Japán történelmében nagy változást hozott az 1603-as év. Az addig folyamatosan zajló belső háborúknak vége szakadt Tokugawa shogun-ná (katonai régens) választását követően. Ez történelmi fordulópont, hatással volt a kardokra is. Míg korábban a csatatereken, páncélban harcoltak egymással a katonák, addig a viszonylagos béke korában a párbajok váltak gyakoribbá, főleg városias környezetben.
Az újfajta harcmodorhoz a rövidebb és valamivel egyenesebb pengék voltak előnyösek. Ilyen jellegű kardot, már a korábbi korokban is ismerték, ez volt az uchigatana 打刀 (csapó kard). Ebből a típusból alakult ki a ma katana-ként ismert forma, ami a szamurájok szimbólumává vált. Ezt a fegyvert az övben hordták, pengével felfelé. Ez a viselet gyorsabb előrántást tett lehetővé, ami a harcos életét menthette meg egy párbaj során. A rövidebb penge további előnye a zárt térben való könnyebb használat.
Shōtō 小刀, rövid kardok (a penge hossza 1-2 shaku között)
A hosszú kard mellett gyakran viseltek egy rövidebbet is a szamurájok. Ezt a párosítást nevezik daishō-nak 大小 (nagy-kicsi) A tachi-val párban a kodachi 小太刀 (kis tachi) volt, amit szintén az övön függesztve, pengével lefelé hordtak, míg a katana mellé wakizashi 脇差 ( oldalra rakott) volt az övbe betűzve, pengével felfelé.
Tantō 短刀 (a penge hossza 1 maximum egy shaku)
A név két részből áll. tan = rövid, to = kard (rövid kard, vagy penge). A késeket és a tőröket soroljuk ide. Elsőre talán furcsán hangzik, de a régi harcosok nem tekintették igazán fegyvernek ezeket az eszközöket. Azonban megvizsgálva, hogy milyen páncélzatban és milyen fegyverarzenállal indultak a csatatérre, már jobban érthető, hogy miért kezelték inkább csak hasznos szerszámként ezeket. Éppen ezért a régi densho-kban (egy iskola technikai leírása) nem találunk késes technikákat. Ez persze nem azt jelenti, hogy a Bujinkan-ban nem foglalkozunk a kések használatával, hiszen mi is tisztában vagyunk vele, hogy milyen hatékony és veszélyes eszközök.
Használata a pusztakezes harcra épül, főként közelharcban használjuk, de pár méteres távolságban még dobva is súlyos sérüléseket tud okozni. Mivel kis helyen elfér és rendkívül sokrétű eszközről van szó, így tökéletesen beillik a ninja harcmodorba. A hagyományos vágáson és szúráson kívül ásásra, jeladásra, csavarozásra, mászásra, csapda készítésére stb. is alkalmazhatjuk.
Yoroi 鎧 /szamuráj páncél/
A páncélzat kialakítása mindig egy válaszlépés a fegyverek fejlődésére. Tervezésüknél két ellentétes szempontnak kell megfelelni. Maximális védelmet kell nyújtson a külső behatások ellen, de ugyanakkor kényelmesnek, mobilisnek kell lennie, hogy ne zavarja viselőjét a harcban.
A Bujinkan-ban a régi technikák tanulmányozásánál tudnunk kell, hogy akkoriban milyen páncélzatot használtak, mi volt a sajátossága, hogyan befolyásolta a mozgást. Miután megértettük a múltat, a technikákat a jelenkor feltételeihez kell alakítani. A feljegyzések szerint az első páncélokat a 4. századtól használták Japánban. A lovasság a lamellás szerkezetű Tanko-t, míg a gyalogság a homokóra formájú Keiko-t részesítette előnyben. Az első teljesen Japán fejlesztésű páncélokat a Heian korban (794-1191) fejlesztették ki.
Az O-yoroi egy nagy robusztus páncélzat, amit elsősorban a lovasság viselt, azaz a harcos arisztokrácia. Kiváló védelmet nyújtott a lóhátról történő íjazás közben, azonban, ha a harcos lekerült a lováról, inkább csak akadályt jelentett számára.
Ezzel párhuzamosan kialakult a haramaki, amit kezdetben a gyalogság használt. Idővel azonban a magas rangú szamurájok is áttértek a viselésére, hiszen sokkal kényelmesebb volt benne a mozgás. Ez a páncél típus a test első és oldalsó részét védte, rögzítése a hátnál volt megoldva.
