Fegyver Akadémia

Rövid kard, kés kurzus (K4)

A kurzus fókuszában a klasszikus japán harcművészetekben használt rövid kard és kés áll.

A szamurájok a hosszú kard mellett hordtak magukkal egy vagy két rövidebb pengét is. Ezek lehettek rövidebb kardok, kések, vagy akár mindkettő. Ezek a fegyverek nem csupán a hosszú kard kiegészítői voltak: a harcban önállóan is megállták a helyüket. Ezen a kurzuson azokat a technikákat tanulmányozzuk, ahol a védekezőnél csak egy rövid penge van. (A hosszú és rövid kard együttes használatát később, a K5-ös szinten fogjuk elsajátítani.) 

A rövid kard a túlélés fegyvere. Egyes társadalmi csoportok, mint a kereskedők, nem hordhattak hosszú kardot, de a rövid kard ott lehetett az oldalukon, hogy megvédjék magukat a rablóktól. Még a szamurájok sem mindig viselhették a katana-t – ha vendégségbe érkeztek, a hosszú kardot kint hagyták, és csak a rövidebb pengét vihették be. Ez támadás esetén komoly hátrányt jelentett. Azonban a rövid penge ugyanolyan halálos lehet, ha tudod, hogyan használd.

A kurzus másik fókusza a japán kés (tanto). A kést különösen fontos megtanulni használni, mert a modern világban ez az egyik leggyakoribb és legveszélyesebb fegyver, amellyel szembekerülhetsz. A régi iskolákban ritkán oktatták külön a késharcot, de a tanto mindig ott volt a harcosok repertoárjában. Gyakorló harcosként elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a kés hatékony használatával, mert ez a fegyver bármikor szembejöhet veled az életben.

Részletes tematika:

  • A különböző japán rövid pengés fegyverek bemutatása
  • Rövid kard és kés használata harc közben (elővétel, vágás, szúrás)
  •  Harci rutin kialakítása egyszerű, de hatékony gyakorlatokkal
  • A Kukishinden Ryu rövid kard (kodachi) technikái

A helyek korlátozott számban elérhetők, ne maradj le

Jelentkezz!

rövid kard és kés kurzus (K4)

A kurzus részletei

Kurzus időpontja

2024

Alkalmak száma

5

Jelentkezési határidő

2024

Ár

49.000 Ft / fő (regisztrációkor fizetendő), mely az edzéseken túl minden jelentkezőnek tartalmazza a nyomtatott tananyagokat, egy fém gyakorló rövid kardot (wakizashi), és egy fa gyakorló kést (tanto). (a kardot, és a kést természetesen mindenki megtarthatja)

Záróvizsga

A vizsga egy külön meghirdetett időpontban kerül megrendezésre, aminek a sikeres teljesítése esetén diplomát adunk. A vizsga megléte alapfeltétele a kurzus ötödik (K5) és hatodik (K6) szintjeihez való csatlakozásnak.

jelentkezés feltételle

Sikeres vizsga a Kard bevezető (K0) szintből, vagy minimum 5. kyu fokozat megszerzése a Bujinkan-ban.