Miért a Seijin Dojo?

A dojo-t Szabó Pál megbízásából 1994-ben alapította Bognár Attila és Csics György, de ekkor még nem volt neve. A Seijin nevet csak 2001-ben, Dean sensei-jel való találkozás után kapta.

A Seijin (生人) név jelentése, olyan embert takar, aki egy bizonyos úton már elindult, de még nem jár a végén. Mi a harcosok útját választottuk, ahhoz hogy megismerjük önmagunkat, tudatosabbá és ezzel együtt a szó magasabb értelmében is „emberré” váljunk. A gyakorlások alkalmával igyekszünk minden pillanatot megélni, és ezáltal fejlődni. Ez természetesen csak az egyik út a sok közül. Bármerre is indul az ember, ha kellő alázattal, és odafigyeléssel halad, ugyanezt tapasztalhatja meg máshol is.

Bár a dojo folyamatos változásoknak volt kitéve, mint minden az életben, az alapítása óta folyamatosan működik. Változtak a helyszínek, változtak a tagok, és ezeknek a változásoknak köszönhetően fejlődött azzá ami. Egy remek közösséggé, akik a Bujinkan Budo Taijutsut próbálják elsajátítani.