06 70/ 515 5833

Amit a Seijin dōjō nyújthat neked

Felszerelt, saját tulajdonú edzőterem:

Teázó rész

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Magyarországon elsőként nyithattuk meg saját edzőtermünket, aminek a kialakításánál elsődleges szempont volt, hogy a ninjutsu gyakorlásához megfelelő dōjōt hozzunk létre. Mivel nem bérelt helyen vagyunk, immár annyit edzhetünk, amennyit szeretnénk.

Az edzések helyszíne

Saját szervezésű tematikus programok, különleges edzőtáborok:


Edzéseken az önvédelemhez elengedhetetlen pusztakezes illetve fegyveres technikákra szoktuk a legnagyobb figyelmet fordítani, de nem feledkezünk meg a többi területről sem, mint például a lopakodás, túlélés a természetben, harcászat a vízben és még sorolhatnám. Ezekkel a témákkal mélyebben a rendszeresen szervezett edzőtáborok, illetve szemináriumok keretében szoktunk foglalkozni.

 

 Rendszeres részvétel hazai és külföldi szemináriumokon:

A folyamatos szakmai továbbképzéseket fontosnak tartjuk, ezért a csoportunk igyekszik aktívan részt venni a Bujinkan pezsgő nemzetközi és hazai életében is. Rendszeresen járunk tanulni többnapos szemináriumokra, tanfolyamokra, minden évben részt veszünk a magyarországi kluboknak szervezett Bujukai-on, és amilyen gyakran csak tehetjük, vendégül látunk más mestereket is a dōjō-ban.

Vendégségben Peter King dōjō-jában

Dean sensei szemináriumot tart a Seijin dōjō-ban

 

 

 

 

 

 

Kulturális háttér:

A gyakorlati oktatás mellett gyakran szervezünk elméleti képzéseket. Továbbá jó kapcsolatokat ápolunk a Momiji Japán Nyelviskolával, akikkel közösen szoktunk Japánnal kapcsolatos előadásokat, bemutatókat tartani.

 

    

 

Felkészült és alapos háttérrel rendelkező oktatók:

A Seijin dōjō-ban több oktató iránymutatása mellett zajlanak az edzések, ezzel is biztosítva, hogy a foglalkozások érdekesek, változatosak legyenek.

Kifejezetten kezdőknek való alapozó órák:

Többéves oktatási tapasztalat alapján különböző típusú edzéseket hoztunk létre, ezzel biztosítva mindenki számára az optimális fejlődést. Az első sikeres vizsga letételéig (kb. 4 hónap) heti két alkalommal kínálunk edzéseket, ahol az alapokkal foglalkozunk, illetve a megfelelő fizikumot építjük fel.
Bővebb leírás az edzés kategóriákról itt olvasható.

Remek és összeszokott közösséget:

A nálunk tanuló diákok a dōjōn kívül is egy összetartó csapat részeseinek tekinthetik magukat, az élet miden területén számíthatnak egymásra, érdeklődésének megfelelően mindenki szervezhet a csoportnak közösségi programokat. (airsoft játék, túlélő kiképzés, tandemugrás, japán filmklub)

Jóga oktatás:

A fizikai megerősödésen kívül a hajlékonyság és az egyensúly is elengedhetetlen feltétele a ninjutsu gyakorlásának. Ennek elérése érdekében hetente kétszer jógaórákat is szervezünk a Seijin Dōjō keretein belül.