06 70/ 515 5833

Bujinkan

A Bujinkan egy japán harcművészeti szervezet mely a 1970-es évek elején kezdte meg működését. Oktatási anyagában kilenc tradicionális iskola  pusztakezes és fegyveres technikái szerepelnek. .  Hatsumi sensei, a szervezet alapítója 1957-ben találkozott először Takamatsu sensei-jel, majd 15 éven keresztül rendszeresen látogatta a tőle több mint 500 km-re élő idős mestert, hogy tanulhasson tőle. Eközben Nodaban, a szülővárosában egy kis csoportnak kezdett edzéseket tartani, hogy gyakorolhasson és továbbadhassa tudását, amit Takamatsu sensei-től kapott. Ez a pár fős tanulócsoport volt az alapja a későbbi világszervezetnek.

A kezdetek.

A kezdetek.

A ’70-es évekre tehető, hogy a ninja filmek népszerűek lettek nyugaton, és ennek hatására megérkeztek az első érdeklődők Japánba, akik ninjutsut szerettek volna tanulni. Ezek a lelkes harcművészek, Hatsumi sensei jóvoltából, külföldiként, elsőként nyertek betekintést a ninjutsu titkos tanításaiba. Később hazatérve hazájukba, megnyitották a saját dōjō-jukat, így már szélesebb tömegek számára lett elérhető a ninjutsu. Az akkori ninja boom-nak köszönhetően, rengeteg érdeklődő volt, aki szerette volna megismerni az addig a világ elől elrejtett művészetet, de csupán kevesen voltak azok, aki képesek voltak meglátni a valódi értékeit.

A ’80-as években történt változásoknak köszönhetően a Bujinkan strukturáltabbá vált, és elkezdett fejlődni.
1983-ban adták ki először a Ten Chi Jin Ryaku no Maki-t, ami egyfajta tantervnek tekinthető összefoglalva az alapokat, ami a Bujinkan megértéséhez kell. Ettől fogva valamennyi Bujinkan dojo ezt a programot követte az alapok elsajátításához.
A másik jelentős lépés az volt, hogy Hatsumi sensei elkezdett Japánon kívül is oktatni, így sokkal többekhez juthatott el a stílus, amit képvisel. Az első külföldi szeminárium az USA-ban volt, majd számtalan másik követte a Föld számos pontján.
Még szintén ebben az évtizedben kezdte el Hatsumi sensei az év témáinak kihirdetését. Ez azt jelentette, hogy minden évben volt egy terület, ami különös figyelmet kapott az alapok mellett. A témák mindig decemberben kerültek kihirdetésre a Daikomyosai-nak nevezett eseményen, ami egyszerre tekinthető egy többnapos edzésnek és a mester születésnapi köszöntőjének. Az első téma a Taijutsu volt 1988-ban.

A kilencvenes évek közepén Hatsumi sensei megváltoztatta a Ninpō Taijutsu nevet Budō Taijutsu-ra. Ezt azzal magyarázta, hogy kezdetben a Ninpō ( a ninjutsu egy magasabb szintje) bemutatásával szerette volna megmutatni a világnak, hogy a ninja nem a filmekből ismert gonosz alak, hanem egy nemes eszme követője. Amikor ezt a célját már elérte, nevet váltott, hiszen rendszerében nem csak ninjutsut oktat. A névváltást követve sokan lemorzsolódtak, akik inkább kötődtek a fejükben lévő hamis képhez, minthogy a további fejlődés útjára lépjenek.

Hatsumi sensei 2003-ig folyamatosan tartott edzéseket, úgynevezett Taikai-okat külföldön, de ezt követően visszavonult és már csak Japánban oktat. Bár már bőven elmúlt 80 éves, ennek ellenére még jelenleg is heti három alkalommal oktat a központi Honbu dōjō-ban. Ezek az edzések valamennyi Bujinkan tag számára nyitottak.

Az alábbi menükre kattintva fontos információhoz juthatsz a Bujinkan-nal kapcsolatban.