A Bujinkanban 10-9 kyu (tanuló), és 15 dan (mester) fokozat van.
Ezeket tulajdonképpen nekünk, gaijinoknak (külföldieknek) hozták létre. A régi japánban nem nagyon szabdalták fel a fokozatokat. Miután valaki megtanulta az adott iskola összes technikáját Menkyo kaiden-t (免許皆伝- a teljes tudás birtokában lévő igazolás) kapott, tehát elvégezte az iskoláját és kész harcosnak tekintették. Természetesen ez nem jelentette tanulmányai végét, hiszen egy egyetem vagy bármely szakma elvégzése után is szükséges a továbbképzés, hogy az ember valóban mestere legyen annak, amit csinál.
Hogy közérthetővé tegyem a fokozatok jelentését, egy frappáns hasonlattal élek. A kyu fokozatokat tekinthetjük úgy, mint a bölcsőde és óvoda időszakát. Ekkor szerzi meg a tanuló azokat az alapképességeket, melyek a további tanulmányaihoz elengedhetetlenek. Ezt a tudásanyagot a Ten Chi Jin Ryaku no Maki-ban foglalták össze.
A dan fokozatokat további három állomásra lehet osztani. 5. danig tart az általános iskola, 10 danig a középiskola, majd 15 danig az egyetem.
Gyakran mondják a Bujinkanban, hogy valódi tanulóvá, csak az első dan megszerzése után válik az ember. És ezt én is így gondolom. Ez nem csak egy adott tudásszint megszerzéséről szól, hanem egy mester-tanítvány kapcsolatról is.
A vizsgáztatási szokás dojonként eltérnek. Hatsumi sensei nem határozott meg semmilyen konkrét vizsgakövetelményt, azt az oktatók belátására bízta.Nálunk van vizsga 10 kyura, bár több helyen ezt fokozat nélküli állapotnak tekintik, azaz mu kyu-nak.
A fokozat nagyon jó visszajelzés lehet a tanulónak, hogy éppen hol tart az úton, de véleményem szerint nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani neki. A legfontosabb, hogy szívünkben meglegyen a vágy a fejlődésre, és folyamatosan ezzel az érzéssel gyakoroljunk. A többi jön magától.
Fokozatok jelőlései:
A kyu fokozatoknál a Bujinkan embléma piros alapon fehér, fehér szegéllyel. A 10. kyu után az övek színe a 14 év feletti tanulóknál: fiúknál zöld, a lányoknál piros. A 14 éves kor alatt mindenkinek egységesen sárga. Egyes országokban eltérő öv szinekkel is találkozhatunk.
10. kyu – egységesen a fehér öv
9. kyu – zöld, piros, vagy sárga öv
8. kyu – zöld, piros vagy sárga öv, 1 ezüst csillag
7. kyu – zöld, piros vagy sárga öv, 2 ezüst csillag
6. kyu – zöld, piros vagy sárga öv, 3 ezüst csillag
5. kyu – zöld, piros vagy sárga öv, 4 ezüst csillag
4. kyu – zöld, piros vagy sárga öv, 1 arany csillag
3. kyu – zöld, piros vagy sárga öv, 2 arany csillag
2. kyu – zöld, piros vagy sárga öv, 3 arany csillag
1. kyu – zöld, piros vagy sárga öv, 4 arany csillag
Ezután már a mesterfokozatok vizsgái jönnek, kezdve az 1. dan-nal, majd a 2., egészen a 10. dan-ig. Az öv színe az 1. dan-tól fekete és ez nem is változik. A Bujinkan embléma piros alapon fekete, fekete szegéllyel. Az 5. dan-tól az embléma piros alapon fekete, fehér szegéllyel.
1. dan – fekete öv, piros alapon fekete Bujinkan embléma
2. dan – fekete öv, 1 ezüst csillag
3. dan – fekete öv, 2 ezüst csillag
4. dan – fekete öv, 3 ezüst csillag
5. dan – fekete öv, piros alapon fekete Bujinkan embléma, fehér szegéllyel
6. dan – fekete öv, 1 ezüst csillag
7. dan – fekete öv, 2 ezüst csillag
8. dan – fekete öv, 3 ezüst csillag
9. dan – fekete öv, 4 ezüst csillag
10. dan – fekete öv, sárgás alapon zöld Bujinkan embléma
Ezt követően még 5 fokozat van a Bujinkanban. Ezeket a fokozatokat csak a Soke adományozhatja a kivételes
tanítványainak. Danoknak is nevezik,
de sokkal inkább az öt természeti elem megtestesítője (chi-föld, sui-víz, ka-tűz, fu-szél, ku-univerzum). Ezen fokozatok jelölése a narancssárga alapon zöld embléma és szegély. A Bujinkan embléma felett 1, 2, 3, 4 vagy 5 ezüst csillag.
A Soke (jelenleg Masaaki Hatsumi) emblémája piros alapon arany szegély és írás. Ezt csak a Soke viselheti.
Megszólítások
A tanuló fokozatú tréningvezető: Senpai (ez a titulus nem autómatikus, ezt a tanító adományozza az arra érdemes tanulónak).
A mesterfokozatú tréningvezető: Sensei. Ez a megszólítás minden Budo mesternek kijár, bár a Bujinkanon belül változó gyakorisággal használják..
Míg a Sensei egy általános, minden mesternek kijáró megszólítás, addig vannak olyanok is, amelyek függnek a fokozat nagyságától, magyarul a “Dan-ok számától”. Ezek már inkább címek, csak olyan mesternek van, aki hivatalosan taníthat, tanítványai vannak.
1-4 Dan-ig Shidoshi-ho.
5-9 Dan-ig Shidoshi.
10. Dan-tól Shihan.
A nagymester titulusa a Soke.





